Színes, szinkronizált amerikai film, 2005
136 perc
Rendezte: Thomas Carter
Szereplők:
Ken Carter Samuel L. Jackson
Damien Carter Robert Richard
Kenyon Rob Brown
Tonya Carter Debbi Morgan
Worm Antown Tanner
Timo Cruz Rick Gonzalez
Kyra Ashanti
Nagy várakozás előzi meg a kaliforniai Richmond High Oilers szereplését a következő kosárlabda-bajnokságon. A veretlen középiskolai csapatot minden találkozón lelkes tömeg ünnepli a lelátókon. Ám 1999. január 4-én példátlan esemény történik: Ken Carter, a csapat edzője lelakatolja a tornatermet, mert több játékosnak is jelentősen romlott az iskolai eredménye. Ezzel a lépésével megosztja a város lakóit, és sokak életét változtatja meg.
Az elgondolkodtató film valós eseményeket dolgoz fel, melyek elindítója és főszereplője egy középiskolai edző, Ken Carter volt, akinek dicséretekből és kritikákból egyaránt bőven kijutott, és még az amerikai híradásokba is bekerült szokatlan tettével. A bátorság és a meggyőződés magával ragadó története az akadályok leküzdéséről szól, és olyan jövőképet mutat a fiataloknak, mely túlmutat a bandákon, a drogon, a börtönön - sőt még a kosárlabdán is.
A film ötlete akkor született meg, amikor Brian Robbins és Mike Tollin producerek olvasták a Los Angeles Times cikkét az 1999. január 4-i richmondi eseményekről. Azonnal kapcsolatba léptek Ken Carterrel. „Különösen felrázónak találtuk a történetet, mert nemcsak a kosárlabdáról szólt, hanem az emberi kapcsolatokról is - mondja Tollin. - Lenyűgöző az a szenvedély, ahogy az edző jobbá akarja tenni a csapat fiataljainak életét.”
„Egészen kivételes volt, ahogyan ez az egyetlen tett az egész richmondi közösséget meg tudta mozgatni - teszi hozzá Robbins. - Nemcsak megosztotta, hanem közelebb is hozta egymáshoz az embereket.”
A középiskolai kosárlabdajáték többet jelent játéktudásnál, kitartásnál, fegyelemnél és csapatmunkánál, különösen Ken Carter edző keze alatt. Ahhoz, hogy egyáltalán pályára engedjen valakit, az illetőnek alá kell írnia egy szerződést, melyben vállalja, hogy a pályán és az osztályteremben egyaránt a tőle telhető maximumot nyújtja. Carter szemében nem pusztán a győzelem a tét, hanem a csapat tagjainak jövője is. Ezért amikor a játékosai sorra rontanak az iskolai eredményükön, bezárja az edzőtermet, így a híres és veretlen csapat sem játszani, sem gyakorolni nem tud. Az edző szembekerül az iskola vezetőségével, nem is szólva a dühös szülőkről, akik közül sokan a kosárlabdában látják gyerekük egyetlen kiugrási lehetőségét, melynek révén elkerülhetnek Richmondból. Carter azonban nem tágít elhatározásától. Ő is ebbe az iskolába járt, és szó szerint ugyanazt élte át, amit a most keze alá került fiúk. Hozzájuk hasonlóan imádta a játékot, és bár rendkívül jó játékos volt, és számos iskolai rekorddal dicsekedhetett, mégis úgy tartja: a tanultság - és nem a kosárlabda - tette azzá az emberré, aki mára lett belőle. Másokat is arra bátorít, hogy a tanulást tegyék az első helyre, mert szeretné, ha játékosai messzebbre tekintetének a kosaras álmaiknál, és végtelen lehetőségekkel kecsegtető jövőt látnának maguk előtt.
„Ez nyilvánvalóan nem egy tipikus történet, mint ahogy Ken Carter sem mindennapi ember - mondja Samuel L. Jackson. - A történet és Ken arra akarja megtanítani a fiatalokat, hogy többet várjanak saját maguktól és lássanak tovább a jelennél.”
„Ritkán találni ennyire megragadó történetet, benne egy ilyen megszállott, de tényleg szerethető főszereplővel - véli Thomas Carter rendező. - Egészen rendkívüli Ken rendíthetetlen elkötelezettsége és lelkesedése aziránt, amiben hisz. Olyasvalakire volt szükségünk a szerephez, aki vissza tudja adni a kosárlabda és a gyerekek ösztönzése iránti szenvedélyt, és minderre Sam Jackson volt a legalkalmasabb.”
Thomas Carter rendező A szívem érted rapes című nagy sikerű filmje annak fontosságát hangsúlyozta, hogy kövessük álmainkat, nem számítanak az előttünk álló akadályok, vagy mások véleménye. Mostani filmjével nem távolodik messzire ezektől a gondolatoktól, és egyik legfőbb célja az volt, hogy elkerülje a sztereotípiákat. „Azzal akartam foglalkozni, hogy mi a jó és a rossz a középiskolai sport világában, hogyan tud a labdajáték révén egy srác egy álomra összpontosítani, de hogyan tud ez az álom egyúttal irreális és korlátozó is lenni.”
Hatalmas akadály áll a sztárjátékos, Kenyon Stone előtt, aki imádja a barátnőjét, Kyrát. Amikor kiderül a lány terhessége, Kenyon két tűz közé kerül, és el kell döntenie, hogy Richmondban marad-e, hogy segítsen felnevelni a gyereket, még ha ez jó eséllyel pályája derékba törését jelenti is. Kenyon szerepében Rob Brown látható. „Az általam játszott figurának a csapat többi tagjához hasonlóan megvan a maga sajátos problémája, de okos srác, és nem akarja ugyanazt a hibát elkövetni, amit ugyanebben a helyzetben mások elkövettek - magyarázza Brown. - De mivel tényleg szereti Kyrát, teljesen szétszakítja a helyzet. Ez egy nagyon életszagú dilemma, mellyel sok fiatalnak már azelőtt szembe kell néznie, hogy készen állna a megoldására.”
Kyra szerepében a népszerű énekesnő, Ashanti tűnik fel, akinek ez az első komoly filmes munkája. „Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy ilyen jelentős projekttel lépek be a film világába - mondja. - Klassz volt váltani a zenétől a film felé, és szerencsés vagyok, hogy igazi profikkal dolgozhattam együtt. A forgatókönyv nagyszerű volt, igazán elmélyedt ezeknek az embereknek az életében, és eléri, hogy a néző mindegyikükre odafigyeljen. Szerintem ez a film sokakat meg fog érinteni, mert megtörtént eseményeken alapul; egy nagyszerű ember történetén, aki komolyan törődött ezeknek a fiúknak a jövőjével.”
Mindenki másnál jobban ismerte az edzőt a saját fia, Damien, akit a filmben az Emmy-díjas Robert Richard alakít. Az ifjabb Carter elmondta, hogy az apja kifejezetten erős szerepmodell volt a pályán kívül is. „Az apám edző volt a kosárpályán és apa otthon. Éppen úgy kezelt engem is, mint bárki mást - nekem is alá kellett írnom egy szerződést, főleg mert ott akartam hagyni azt a magániskolát, ahova addig jártam, és nála játszani a Richmondban, és ezért egy 3,7-es átlagot kellett vállalnom.”
Damien jelenleg biológiai és mérnöki tanulmányokat folytat a Cal State Haywardon, és egy napon kardiológus szeretne lenni. „Nincs orvos a családunkban, én akarok lenni az első - mondja, és ez teljesen úgy hangzik, mintha céltudatos apját hallanánk. - Azt hiszem, ragadt rám valami az apámtól.”
Hét nővérével és egy fiútestvérével nőtt fel a Mississippi állambeli Macomban. Amikor a család a kaliforniai Richmondba költözött, Carter 1973 és 1977 között ugyanabban a középiskolában kosarazott, ahol 1999-ben akkora felfordulást csinált a tornaterem lezárásával, továbbá minden, a kosárlabdával kapcsolatos tevékenység büntetésével. Arra is fel volt készülve, hogy törli az egész szezon programját. Ezzel nemcsak a város került be a hírműsorokba, hanem Carter is az újságok címoldalára. „Minden szinten veretlenek voltunk, és a város teljes lázban égett - idézi fel az eseményeket Carter. - Amikor tehát kizártam a srácokat, mert tanulmányi átlaguk nem érte el a kívánt szintet, az egész közösség fellázadt. Egy páran felbontották a szerződésüket, melyet ők és szüleik írtak alá.”
Ez a szerződés rendszeres iskolai óralátogatást írt elő, de a legfőbb feltétel az volt, hogy a játékosoknak legalább 2,3-as átlagot kellett elérniük. „Az én elképzelésem rendkívül egyszerű volt: könyvet is vegyenek kézbe a labda mellett - mondja Carter. - Ez a tanulmányi átlag azért jó, mert az iskolai alkalmassági vizsgán így már kevesebb pontszámot kell elérni, ami sokat számít, ha valaki atlétikai ösztöndíjat szeretne kapni. A pontokat könnyebb összeszedni az átlageredményből, mint a vizsgán feljebb küzdeni őket.”
Carter úgy gondolta, hogy a szerződéssel a játékosokat felelősségre készteti a jövőjük iránt, és megtanítja őket önmaguk és társaik tiszteletére. „Richmond munkásváros, ahol nagyon magas a munkanélküliség aránya, tehát sok a nehézség és a szegénység - magyarázza Carter. - Ráadásul a vidéken nagyon sok gyereket egyedülálló szülő nevel; az én kosárprogramom 45 résztvevőjéből például mindössze négynek lakik otthon az apja. Az edzőjükként egyfajta pszichológusként is kellett működnöm, sőt időnként helyettes apafiguraként is.”
Carter hiszi, hogy minden hátrányos helyzetű gyereknek szüksége van valakire, aki figyel rá, és hogy az esélytelenek is győzhetnek, ha valaki hisz bennük. „Csak irányításra és térképre van szükség. Pont ezt a szerepet töltötte be a szerződésem - egy térképet, mely segít ezeknek a srácoknak új irányba terelni az életüket.”
Carter abban is hisz, hogy a dolgok nem egyik napról a másikra történnek meg, hanem a változás fokozatosan következik be a kitartás révén. „Ha naponta csak egy százalékot javulsz, akkor száz nap múlva mi is lesz? Száz százalékkal leszel jobb! Nem kell zseninek lenni, hogy erre valaki rájöjjön. Minden a lendületről szól. Egyszer elkezded egy jó döntéssel, aztán hozol egy újabbat és megint egy újabbat, és mielőtt észreveszed, már ott is van a különbség az életedben.”
Ken Carter 1997-től 2002-ig volt a Richmond High School kosáredzője, de továbbra is a városi fiatalok támogatója maradt, és sokat tevékenykedik érdekükben a közösségen belül. A nevét viselő alapítvány kosárlabda-táborokat szervez, könyvtámogatásokat és iskola utáni oktató és tanácsadó programokat szponzorál, valamint kezdőtámogatást nyújt fiatal vállalkozóknak.
Carter a Prime Time Publications és a Prime Time Sports tulajdonosa, és néhány könyv, például a 101 Ways to Earn a Higher G.P.A. szerzője.
Ken Carter nem csak a tanulmányok fontossága mellett kardoskodott, hanem igazán jól ismerte a kosárlabdát is. Ezért nagyon fontos volt a filmesek számára a kosárjelenetek hiteles megjelenítése, és hogy ez valóban így is legyen, Mark Ellist kérték fel a Reel Sportstól kosárlabda-koordinátornak. Ellis szerint a játékosok toborzása és kiválogatása hosszú és fáradságos folyamat volt. A jelölteknek többféle szempontnak is meg kellett felelniük, és természetesen játszaniuk kellett iskolai csapatban.
„Négy nap alatt ötszáz jelentkező közül választottunk ki 85 játékost, ami azt jelenti, hogy óránként legalább tíz játékost ki kellett selejteznünk - mondja. - Azután ha egy játékost kiválasztottunk, annak intenzív edzésprogramot kellett elkezdenie. A srácok hónapokig megállás nélkül dolgoztak azon, hogy a jelenetek minél valóságosabbak legyenek, és szerintem a kemény munkájuk és gyakorlásuk igazán megérte, ahogy arról a film vibráló meccsjelenetei is tanúskodnak.”
Három-négy kamerával és több ezer statiszta részvételével vették fel azokat a jeleneteket, melyekben életre kelnek a nagy zsákolások, a védekezések és az igazi játék hangulata. „A mai közönséget már nem lehet becsapni, többé nincs helye a csalásnak - mondja Ellis. - Ez a film a csapatmunkáról, az eltökéltségről és a verejtékes összecsapásokról szól, ezért nagyon fontos volt visszaadni a játék fizikai jellegét.”
Thomas Carter rendező arra is törekedett, hogy a játékosok tornatermen kívüli környezete ugyanolyan valósághű legyen, mint a sport világa. Carlos Barbosa látványtervező felelt azért, hogy a közönség hitelesnek fogadja el a lerobbant, kevés pénzből működő városi iskolát, amilyen a Richmond High 1999-ben volt. „Amikor először álltam munkába a Richmond High iskolában, a körülmények enyhén szólva nem voltak tökéletesek, és úgy éreztem, lemondtak ezekről a gyerekekről - mondja Ken Carter. - Szerintem a látványtervező nagyszerű munkát végzett azzal, hogy megmutatta a különbséget a Richmond és a város többi, jobban támogatott iskolája között.”
A film zenéje éppen olyan friss és energikus, mint a nagy tempójú kosárlabda-jelenetek. Az albumon 14 új dal szerepel, köztük a Hope című single, melyet a hip-hop énekes Twista előadásában hallhatunk, a R&B énekes Faith Evans közreműködésével. A számhoz a neves videoklip-rendező, Chris Robinson készített klipet, melyben feltűnik Samuel L. Jackson és Rick Gonzalez is. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
