
Született: 1982, Lake Wales
Magasság:208 cm
Testsúly:111kg
Poszt: erőcsatár( power forward)
Csapat(i): Phoenix Suns (2002-)
Egy egzisztenciálisan súlyosan hátrányos helyzetű család második gyermekeként született, 1982.november 16-án a floridai Lake Wales erősen drogfertőzött negyedében. 12 éves volt, amikor édesapja elhunyt, így a családfenntartás minden gondja édesanyjára hárult. A mama úgy próbált megsegíteni saját, és három gyermek sanyarú sorsán ahogy csak tudott. Összesen 23 alkalommal tartóztatták le lopás, vagy kisebb vagyon ellen bűncselekmény elkövetése miatt. Amare bátyja, Hazell egy New York-i börtönben tölti a kábítószer kereskedelem és nemi deliktumok okán rászabott legalább 3, legfeljebb 9 évi tartó büntetését. Amare azonban mindkettőjüknek hálás, nekik köszönheti ugyanis hogy életben maradt.
Általános iskolásként először az amerikai futballba szeretett bele, csakhogy nyolcadik osztályos korára 198 centisra nyúlt, megtanult zsákolni, ezek után végül a kosárlabdapályához pártolt. Nap mint nap drogdílerek és stricik seregétől övezve bandukolt a legközelebbi pályára. Szerencsére a bátyó vigyázott rá, a testvéri szerette és törődés jegyében már akkor is ütött, ha valamelyik gengszter csak próbált az öcscsével szóba elegyedni. Amare-nek középiskoláskánt sem volt éppen könnyű élete, amíg a mama az aktuális szabadságvesztés büntetését töltötte, Amaret kézről-kézre adták a család támogatói. Középiskolai tanulmányai során három különböző családdal él, Nort Carolina és Florida összesen 6 különböző tanintézményének padját koptatta. Végül végzősként 29, 1pontos, 15 lepattanós, 6,1 dobásblokkolásos és 2,1 labdaszerzéses átlagot ért el az állami bajnokságban. Érettségi után egy pillanatig eljátszott a Memphis State Egyetemen való továbbtanulás gondolatával, de aztán hamar rádöbbent, hogy a saját és családja érdekében kötelező az NBA-t választania.
A drafton a Phoenix három évre szóló, 6 millió dolláros szerződést között vele, aki első idényében 1,8 millió dollárt tehetett zsebre. Hogy a neki fizetett pénz egyetlen centje sem kidobás azt hamar bebizonyította. Már az előszezonban megmutatta, hogy mit tud, átványos megmozdulásaiból, a Suns marketing menedzsmentje 2002 októberében a csapatot népszerűsítő videoklipet készítette.
|